GlanztonkeramikHU

Ez a kerámiatípus Pannonia fazekasságának egyik legjellegzetesebb, de a kutatásban sokat vitatott terméke. Alapjában véve egy bennszülött eredetű de számos különböző hatás által befolyásolt leletcsoportról van szó, melynek egyik fő jellemzője és egyben különlegessége a pecsételt díszítés sokszínűsége és a mesterbélyegek jelenléte. Megítélésének változatosságát mi sem jellemzi jobban, mint az a sokféle név, amelyen említik. Ezek: Pannonische Glantztonware, pannoniai áru, bepecsételt díszű kerámia, pannoniai kerámia, pannoniai szürke áru, szürke kerámia sötétszürkétől feketéig terjedő színű bevonattal, pecsételt kerámia, pannoniai pecsétdíszes kerámia, B. Thomas Edit megfogalmazásában a “főleg Resatustól és körétől származó edények”, Terra Nigra és TS- utánzatok, bár ez utóbbit csak a díszítetlen darabokra használják. E felsorolásból kitűnik, hogy sokan foglalkoztak a csoporttal, de összefoglaló munka máig nem íródott a témáról

Kutatástörténet

A pecsételt kerámia korán felkeltette a kutatók figyelmét. Kezdetben az edényekről akkor ismert egyetlen mesternév, Resatus neve alapján, az ilyen leleteket mind az ő gyártmányának tartották. Első említését Rómer Flóristól ismerjük 1864-ből, majd a következő említés 1878-ból a pátkai tumulusokból származó néhány darab kapcsán jelent meg szintén Rómer tollából. A századvégen megjelent CIL III. kötetében is szerepelnek Resatus edényei. Az 1880-as évektől fellendülő aquincumi ásatásoknak köszönhetően egyre több ilyen kerámia vált ismertté. Torma Károly már a “Helyi officinák bélyegei” fejezetben publikálta az ismert darabokat. 1882-ben a katonai fürdő romjai közül kerültek elő Hampel ásatásán, majd 1883-ban a palaestra ásatásából.

1889-ben Kuzsinszky Bálint határolja el őket a terra sigillatáktól és helyi készítménynek tartja őket. Szintén ő írta le elsőként, hogy a pecsételt edényeknek, csak egy része szürke színű, más részük sárga, vagy vörös, de a készítés jellege és néha a bélyeg is megegyezik. Hampel 1892-ben már az eraviscus népességhez köti őket, de a század végén még viták folytak az eredet meghatározásáról.

A 20. század elején a külföldi szakirodalomban is megjelent a pecsételt kerámia említése, 1904-ben Déchelette foglalja össze a kutatás akkori állását, véleménye szerint a Balkánra és Kis-Ázsiára vezethető vissza a csoport eredete, ahonnan kelta közvetítéssel terjedtek el.

1904-ben Németh Lajos publikálta a híres szilasbalhási tálat, majd 1906-ban Rhé Gyula pogánytelki ásatásairól kerültek elő Resatus bélyeges darabok. Ezt követően Bözsönyi Arnold Győr belvárosában “Resatus-féle edényekre” bukkant 1907-ben. Sajnos nem tudjuk, hogy ez alatt névbélyeges, vagy csak pecsétléssel díszített edényekről van-e szó. A kutatásban ennek elhatárolása sokáig problémát jelentett. Az 1900-as évek elején kerültek napfényre az első vindobonai és carnuntumi darabok is.

1920-ban Kuzsinszky Bálint Pogánytelken két kis kör alakú és két nagyobb négyszögletes kemencét tárt fel, amelyek mellől pecsételt kerámia került elő, ezért úgy vélte, gyártó műhelyre bukkant. 1928-ban Nagy Lajos az első, aki a pannoniai edények gyártását nem csak Resatushoz köti, hanem egyéb műhelyeket is feltételez. Először ő kísérli meg csoportosítani a pecsételt kerámiát és kimutatja, hogy Trainaus-Hadrianus idején Aquincumban mindenképp kellett egy gyárnak működnie. Szerinte a kelta korban már népszerű benyomott díszítéses edények gyártására a korai terra sigillaták lehettek nagy hatással, mivel a mesterek versenyképes árut akartak előállítani a TS-ekkel, így megpróbálkoztak a domború díszes példányok előállításával is, azonban ezek nem váltak olyan népszerűvé. (Ilyen edények kerültek elő Aquincumból, Balácáról és Szilasbalhásról). Nagy Lajos megkísérli Resatus működését térben és időben is elhelyezni. Szerinte első műhelye Pogánytelken lehetett Kr. u. 75 és 95 között, majd a második Aquincumban 95 és 135 között. 1932-ben Kuzsinszky Bálint az aquincumi gázgyári fazekastelepet feldolgozó könyvében a pannoniai edények és a terra sigillaták formai egyezőségéről ír. 1934-35-ben a Gellérthegy-Tabáni bennszülött telep feltárásakor kiderült, hogy a kelta fazekasok korán átvették a római formákat.

A második világháború után a témával többen foglalkoztak. Póczy Klára 1952-es cikkében az aquincumi papföldi közfürdő laconicumában talált szemétgödör leletegyüttesét elemzi, majd 1956-os aquincumi fazekasműhelyeket ismertető cikkében több fazekasnevet említ, azonban nem derül ki pontosan, hogy közülük ki készített pecsételt kerámiát és ki készített terra sigillata utánzatokat, vagy más edényeket. Ő veti fel először, hogy a Resatus névbélyeges darabok nem mind a mester gyártmányai, alkalmazottak tömegáruként gyárthatták, vagy más műhelyek másolhatták is ezeket. Mócsy András a szombathelyi Hámán Kató úti kora római temető leletanyaga kapcsán állapítja meg, hogy elválasztható egy kelet- és egy nyugat-pannoniai csoport. 1955-ös tanulmányában Thomas Edit a pannoniai edényeket négy csoportba sorolta be. Ezek a következők: Resatus edényei (akinek műhelye szerinte nem Pogánytelken, hanem Fejér megye déli részén volt), Resatushoz közeli darabok, amelyek zömmel Fejér megyéből kerültek elő, A “szilasbalhási tálak mestere” alkotja nála a harmadik csoportot, végül pedig a negyedik csoport, az inkább kelta hagyományokhoz köthető edények. Az 1940-50-es években újabb nagyobb feltárásokból került elő pecsételt kerámia. 1958-ban publikálta Kolník a szlovákiai barbaricum területéről előkerült edényeket. 1962-ben Mócsy foglalja össze az eredményeket és a szakirodalmat, majd Petres Éva a mányi eraviscus temető kapcsán foglalkozik a pecsételt kerámiával. 1964-ben Gabler Dénes, mint TS utánzatokat tárgyalja őket, majd 1969-ben Bónis Éva tollából megjelent a Gellérthegy-Tabáni bennszülött telep és az itt talált pecsételt kerámia első publikációja. A gorsiumi ásatások rendszeres, évenkénti publikációja Bánki Zsuzsa nevéhez köthető. 1972-ben került feltárásra a Budapest XI. kerület, Kende utcai kora császárkori fazekasműhely. Azóta született még összefoglalás a vindobonai és a carnuntumi leletanyagról is, valamint a déli területeken is kezd feléledni a kutatók érdeklődése a téma iránt.

Általános jellemzők

Formák, díszítés és pecsétek

Csészét készítettek a legtöbbet, de gyakoriak még a tálak és tányérok is. Más formák csak szórványosan fordulnak elő. Nagy részük a nyugati sigillata műhelyek formáit utánozza (Drag. 27., Drag 30., Drag 36., Drag. 37.), és számos díszítőelemet is átvettek. Ezeket főleg pecsétléssel vitték fel, ritkán jelenik meg az applikált és a barbotindísz. Az edények többségén azonban pecsétminta sincs, akárcsak a "sima" TS-en.

A pecsétlés megjelenhet az edény belsejében, az alján vagy a külső falán (főleg csészéknél). A formák többsége ornamentikus, a nagyobb méretű díszek jellemzőek, de felbukkannak egyszerű állat- és emberalakok is. A pecsétmintákat elhelyezhetik középre, egyedül vagy csoportban, sávokban vagy sorokban. Ezek kombinációja is megtalálható. Ennek a díszítésmódnak az eredetét a Pontus vidékén keresik, elterjedését a kelta vándorlással hozzák összefüggésbe. A görögök az i.e. V. századtól alkalmazták a bepecsétlést, de a Fekete- tenger partján és Itáliában az i.e. 2-1. sz.-ban szintén állítottak elő bepecsételt díszű, fekete, fémes glazúrral bevont tányérokat. Ahol kelta lakossággal kell számolni, ott mindenhol, Jakobsthaltól Campaniáig találtak az ásatások során kelta pénzek lenyomataival díszített bucchero- utánzatokat. A La Téne kultúra erős hatását mutatja az is, hogy a kora- császárkorban a birodalomban mindenhol megjelenik a pecsételt kerámia, Britanniában, Galliában és természetesen Pannoniában is, hogy aztán ez az eredeti formakincs, és a fémes fekete bevonat egészen a II. sz. közepéig továbbéljen. Amiben az itteni helyzet különbözik a nyugati provinciákétól, az az, hogy itt, valamint Daciában és Kisázsiában gyártása nem harmadrangú szerepet tölt be a TS mellett, hanem nagy fontossággal bír. Ez érződik a nagyobb gazdagságon és változatosságon, amit az anyag ezekben a térségekben mutat.

Ám még a Fekete- tenger környékén a pecsételt kerámia mindvégig hellenisztikus hatások alatt áll, addig a pannoniai szürke kerámia mintáira gyártásának egész ideje alatt a TS- műhelyek gyakorolnak befolyást. Ezen belül elkülöníthető egy olyan tendencia, mely szerint a nyugati műhelyek inkább a Pó- vidéki, a keleti, délkeleti műhelyek viszont inkább a dél- galliai műhelyeket követik, különösen a II. század második évtizedétől.

Bár a csoport sok mindenben a TS-re hasonlít, mégsem tekinthető mindegyik darab utánzatnak, mivel nem mindegyik formának van ismert TS-előképe, a poharaknál és a fazekaknál hiányzik a belső máz, és általában az agyag is rosszabb minőségű. Amelyek azonban az előbbi három kritériumot mégis teljesítik, azok nevezhetők TS- utánzatnak, különösen, hogy az oxidált égetésűeknek még a színe is megtévesztésig hasonló a TS-éhez.

Mindemellett, amint az a carnuntumi, valamint a solymári, mezőszilasi, és magyarszerdahelyi temetők leletanyagból is kitűnik, mindvégig érzékelhetőek raetiai- germaniai és a helyi házikerámiából jövő hatások is.

A TS-hez fűző szoros kapcsolatoknak és a nagyszámú leletanyagnak köszönhetően a szürke kerámia gyártásának időrendjét meglehetősen jól ismerjük. Az ilyen edények készítése feltehetően már az I. sz. végén megkezdődött mind a nyugat- mind a kelet- pannoniai műhelyekben. Legkorábbinak az edények belsejében középen párosával vagy négyesével, sugarasan pecsételt díszítésű tálformák látszanak. A díszítőelemek: levelek, szőlőfürtök, geometrikus motívumok. Néhány esetben az is megfigyelhető, hogy korábbi, az i.sz. 1. sz. elejére jellemző TS- formákat alkalmaznak ebben az időszakban. Ilyen például az a carnuntumi lelőhelyű tálka, amely egy Tiberiustól Nero koráig forgalomban lévő italiai edény alapján készült.

Ezután a kezdeti időszak után, a II. sz. közepén élte a pecsételt kerámia a virágkorát. Díszítése ekkor a legváltozatosabb, motívumkincsét a lezoux-i sigillatákról átvett elemek gazdagítják. A szilasbalhási (ma Mezőszilas) tál esetében az egyes figurális és növényi motívumok közvetlen másolásával lehet számolni.

Jellegzetes dél- galliai sigillatamotívumok: a tojásfüzér, a levélfüzér, girland, ugró nyúl. Victoria- alak, amelyek ezúttal már sigillata (Drag. 37.) formát utánzó tálak külső felületén találhatók; rendszerint tűzdelt díszítés keretében. Ez a másolási tendencia a keltezéshez is gyakran támpontot nyújt. Az átvett díszítőelemeket a helyi műhelyek variálják, és önállóan alkalmazzák, gyakran eredeti összefüggésükből kiszakítva (pl. tojásfüzér választótagját önálló elemként).

A pecsételt kerámia e formájának gyártása a II. századig követhető. A későbbi változatokon az egyszerűbb kivitelű levélsorok és a tűzdelt díszítések jelennek meg, amihez később még a mázazás technikája is csatlakozik, de “klasszikus” stílusban készült töredékek kerültek elő még Aquincumból, a III. sz. közepéről, a macellum alatti törmelékből is.

Csoportok

Amint az már a kutatástörténetből is kiderült, a szürke kerámia különböző szempontok szerinti csoportosítására már számos kísérlet történt. Ezek közül most a rokon típusok elterjedési körén alapuló szempontrendszer az uralkodó, de az egyes "körök" meghatározásában még nincs teljes egyetértés. Jelenleg a legáltalánosabban elfogadott elmélet szerint három csoportot különíthetünk el:

1. dél- pannoniai: elterjedési területe Pannonia déli része, Moesia és Noricum délnyugati része. Nagy Lajos Sisciában feltételezett műhelyt, amely azonos az ott lévő TS gyárral. Az újabb kutatás inkább Margumba helyezi ezt a pecsételt kerámiát gyártó műhelyet. Poetovioban, bár találtak edényégető- kemencéket, de nem lehet biztosan állítani, hogy ezekben valóban pecsételt kerámiát égettek volna. Mindenesetre a város környékén meglehetősen egyedi, főleg oxidált égetésű, késő- Pó- vidéki (TSTP) TS formákat másoló pecsételt kerámia terjedt el, ami mindenképpen a környékbeli termelés mellett szól.

További műhelykörök feltételezhetők még az ott talált anyag rokon vonásai alapján az Andautonia- Siscia- Neviodunum városok által határolt vidéken, Mursaban és Sirmiumban is, ezekben a városokban azonban kemencéket még nem találtak.

A leletcsoport lelőhelyei a következők: Ljubljana (Emona), Drnavo(Neviodunum), Zagreb-Stenjevec, Sisak (Siscia), Dalj(Teutoburgium), Novi Bahnovci(Burgenae), Zemun (Taurunum),Beograd (Singidunum), Dolnja Lomnica, Flavia Solva, Kapfenstein, Gleisdorf.

A kedvelt forma a félgömb alakú, kissé behúzott peremű, kelta eredetű tál, valamint a Drag 35-36 és a Drag 37-es formák variánsai. A jellemző díszítés a sávos elrendezés, rozetták, levelek, valamint fogaskarcolt sávok. A campanai áru és a fekete sigillata hatását mutatják a sugarasan pecsételt kis levélmotívumok. Színük szürke, vagy vörös, általában oxidált égetéssel készültek. Ez az egyik legkorábbi csoport az 1. század 2. felétől a 2. századig terjedt el különösen a folyók mentén, a Száva menti településeken.


Száva-menti áru	Száva-menti áru

nyugat- pannoniai: elterjedési területe Nyugat-Pannonia, Kelet-Noricum és Dél-Pannonia Borostyánúthoz közel fekvő része. Műhelyek voltak Bécsben (Vindobona), Szombathelyen (Savaria), Zalalövőn (Salla), a Hosszúvölgyben, és talán Győrben (Arrabona).

Vindobonában a 20. század elején mind a polgár- mind a katonavárosban tártak föl kemencéket, amelyekben a leletanyag alapján pecsételt kerámiát égethettek, valamint egy agyag pecsétlőt is találtak, mely a nyugati csoportra oly jellemző széles, ovális levélmotívumot mintázta.

Savariában eddig két agyag pecsétlőt, valamint egy reliefdíszes edény készítéséhez való formatálat találtak, de kemencékre eddig még nem bukkantak.

Salla (Zalalövő) az eddig kutatott települések közül, Aquincum és Gorsium után a harmadik legjelentősebb lelőhelye a pecsételt kerámiának. Összesen 90 edényhez tartozó töredék került elő, ezeken 114 motívum figyelhető meg, a belső részén díszített 32 töredéken 35 pecsétlő lenyomata figyelhető meg. A zalalövői anyag a carnuntumi, savariai és vindobonai anyaghoz hasonlít leginkább. Jellemző rá, hogy nincs, vagy ritka a fogaskarcolt koszorú. Ez a tény arra enged következtetni, hogy ezek a darabok egy műhelyben készültek, amely lehetett működhetett a három település bármelyikén.

A Győrben feltételezett műhely árui még nem ismertek, de a kutatás itt is műhelyt valószínűsít.

Újabban, a carnuntumi leletek vizsgálata során felmerült az is, hogy esetleg ott is gyárthattak ilyen edényeket, de ezt egyelőre csak a kerámián elvégzett nehézfém- analízis támasztja alá..

A Hosszúvölgyben a helyi település 2. században működő fazekas telepén kerültek elő a kemencék anyagából és betöltéséből pecsételt töredékek. Ez a csoport két jól elkülöníthető részre osztható. Az első a korai csoport, amely az 1. század végére és a 2. század elejére datálható. Alacsony talpgyűrűs, félgömb alakú, kelta eredetű tálformák jellemzőek, belső részükön jellegzetes levéllenyomattal. Színük szürke. A második, későbbi csoport a 3. századra datálható. Jellemzői a narancs, vagy vörös szín, a Drag 37-es típus magasabb oldalú, megtörő profilú variánsai. A külső részen egy vagy több sorban rozetták, levelek díszítik, a sorok közé gyakran elválasztó vonalat húztak. A legjellemzőbbek a természethű növényi motívumok és a geometrikus díszek.

A csoport lelőhelyei: 1. korai darabok: Sárvár, Balatongyörök-Kövesmező, Csonkahegyhát-Szentiván, Donnerskirchen, Felsőpáty, Keszthely, Felső- Dobogó, Klosterneuburg, Magyarszerdahely, Spodrja Nova vas, Szombathely, Szőny (kérdéses a lelőhely-meghatározás), Varaždinske Toplice, Winden am See, Zalaszentgrót, Deutsch Altenberg.

Korai és késői darabok egyaránt előkerültek Bécsben és Zalalövőn, míg csak késői példányok ismertek Sopronból, Podersdorf am Seeből és Wurzeshofenből. Boi területen lehetett továbbá az a csoport, amelynek központja valahol Veszprém környékén keresendő. Ide tartoznak a Veszprém- pogánytelki, és balatonfűzfői műhelyek. Utóbbi lelőhelyen több Hadrianus- Antoninus Pius- kori kemence került napvilágra, melyek leletanyaga részben bennszülött, részben római formákat mutatott.

A nyugati csoportra liginkább a fogaskarcolt díszítés hiánya jellemző. Zalalövő, Carnuntum, Savaria, Vindobona leletanyaga pedig leginkább egymáséhoz hasonlít, ez valószínűsíti, hogy egy műhelykörhöz tartoznak. A csoport díszítésére jellemző a díszítősorok közé húzott elválasztó vonal, a természethű növényi motívumok és a geometrikus díszítés alkalmazása.

3. kelet- pannoniai: Ezzel a csoporttal kívánunk a legrészletesebben foglalkozni, mivel ezen csoport elterjedési területe szinte kizárólag a mai Magyarország területére esik,míg a másik két csoport jelentős része esik ma hazánkon kívül. Aquincumban, Gorsiumban, Brigetioban és környékükön, valamint a Barbaricumban elterjedt. Ettől délre ritkábbak és típusukban is eltérőek a pecsétdíszes edények. Műhelyek ismertek Aquincumból, Gorsiumból és Brigetioból.

Nagyfokú változatosság jellemző a csoportra. Kezdetben a laposabb formák és a kelta eredetű, félgömb alakú, alacsony talpgyűrűjű tálak terjedtek el, amelyeknek a belső része volt díszített. Később rómaiasabb, Drag 37 variánsok terjedtek el, amelyeknek már a külső része volt díszítve. Kezdetben a színük szürke, később főleg vörös. Legkorábbi műhelyei az 1. század végén már működtek, ezek belső részükön 2-4 sugarasan elhelyezett levélbélyeggel díszített tálakat gyárthattak. Virágkoruk az 1. század végé, 2. század eleje. Ezek az ún. Resatus-féle áruk, amelyekre már rómaias forma és mintakincs a jellemző. Gyártásuk a 2-3. században is folytatódik. Lelőhelyei Pest megyéből: Bia, Budakalász, Dunabogdány, Solymár, Érd, Leányfalu, Páty, Perbál, Piliscsaba, Pomáz, Szentendre. A leletek túlnyomó része terepbejárásból, felszíni leletgyűjtésből származik, ezért ezen darabok pontos lelőkörülményei nehezen meghatározhatóak.

A Barbaricumból előkerült lelet Ceglédről, Nagykőrösről, szarmata telepről, Őriszentmiklósról, Rádról, Szakolyáról, Veresegyházáról, Versegről. Ezek mind a kelet-pannonia csoport jellegzetes képviselői, amelyeknek fő elterjedési területe Aquincum és környéke, a Civitas Eraviscorum területe. Ezen a területen nyugat- és dél-pannoniai csoportba sorolható darabok nem, a brigetioi, gorsiumi műhelyek anyaga elvétve fordul csak elő. Megjelennek polgári településeken, villákban, katonai objektumok területén, sírmellékletként. A forma általában terra sigillata formára visszavezethető, leggyakoribb a Drag 37-es variáns, de előfordul Drag 35-36-os forma is. A díszítésben, és a díszítés elhelyezésében szintén TS hatások figyelhetőek meg. Az első sor általában fogaskarcolással díszített, levélfüzér, vagy tojássor díszes.

A fogaskerék dísz az 1. századi észak-itáliai TS-eken jelenik meg, virágkora a galliai műhelyekben Hadrianus uralkodásának ideje. A korai sigillatákon a tálak belső részén kör alakban, később kívül az edény pereme alatt fut végig. Pecsételt edényeken, mind kívül, mind belül megtalálható. A levélfüzér hármas levelekből álló változata a Nero-Vespasianus kori Drag 29-es dél-galliai TS-ekről , valamint a közép-galiai darabokról ismert. Pecsételt edényeken a díszített zóna kezdő és záró soraként jelentkezik. Ezen kívül előfordul még ennél a csoportnál keskeny levelekből képzett, gyakran geometrizálódott levélfüzér és tojásszemekből álló kezdősor.

A pecsételt motívumok is TS előképekre mennek vissza. Ilyenek az ívelt patkó alakú idomokban elhelyezett levelek, rozetták. Az ilyen rozetta TS-en a Claudius korban, ilyen levelek pedig a Vespasianus-Domitianus korban jelennek meg. Egyes díszítő elemeknek pontos analógiája ismert TS-ekről (Táncoló szatír, kis kakas, nagy rozetta), másoknak többféle változata ismert a sigillatákról (három részes szőlőfürt például).

Ezek díszítéséhez kétféle bélyegzőt használtak. Az egyiknél az ábrázolás pozitív a bélyegzőn, a háttér negatív, így az edényen az ábrázolás válik negatívvá, a háttér pedig az edény síkjában található. A második típusú bélyegzőnél a bélyegzőn az ábrázolás negatív, a háttér pozitív, így az edényen a motívum egy síkban van az edény falával, közvetlen háttere bemélyed. Ilyen töredékeket ismerünk Aquincumból 5 darabot, kettőt Gorsiumból, egyet-egyet Pomázról, Esztergomból, Budapest, Kende utcából. A gyártási helyük Aquincum lehetett a Hadrianus-Antoninus korban. Színük vörös és szürke. Ezek között van néhány, amin emberábrázolás is van. Például a pomázi darabon Drag 37-es formán ívelt idomban egyik kezét könyöktől felfelé fordító, másik kezét felemelő, lábait egymás előtt keresztező táncoló figura, fején borzas hajjal, fülbevalóval. Előképe a TS-ek táncoló szatír motívuma lehetett (ilyen darab Pannoniából a tokodi darab). Ezek helyi gyártású, formatállal készített, domború díszes TS utánzatok közt foglalnak helyet. Előállításuk szerint pecsételtek, de a létrejött domború díszítmények miatt esztétikai színvonaluk magasabb.

Komárom-Esztergom megyéből a következő lelőhelyekről ismert pecsételt áru (ez a terület főleg a brigetioi műhelyhez köthető): Esztergom, Brigetio, Bajna, Tokod-Erzsébetakna, Sárisáp, Úny, Vértesszőlős, Máriahalom. Az edényformáknál itt is uralkodó a Drag 37-es forma. Színük szürke, sötétszürke, sötétebb, fényesebb bevonattal, ritkább a sárga, narancs, téglaszín. 157 motívum figyelhető meg a 14 töredéken, tehát alig néhány minta ismétlődik. Dominál a növényi, levélmotívum, de van stilizált, geometrikus, állatalakos darab is. Általában fogaskarcolással kezdődik a dísz, különösen a gorsiumi és brigetioi termékeknél. A levélfüzér szintén tipikus dísze a keleti csoportnak. Érdekesség, hogy nem kívül, hanem belül, az edény peremén helyezik el.

Jellemzőek itt is az ívelt idomok, amik leveleket, rozettákat, állatokat kereteznek. Ezzel a motívumcsoporttal felváltva alkalmazzák a függőleges elválasztó tagokat. Jellemző még a rozetta mind a belső, mind a külső oldalon. A díszítés legnagyobb részét a levélmotívum teszi ki, ezek közt nagy a változatosság. Egy részük TS előképre megy vissza, másik részük csak a pecsételt edényekre jellemző. Erről a területről, tehát Brigetio környékről 2 db Resatus bélyeg ismert, ezek valószínűleg import darabok. Ez a csoport legnagyobbrészt a brigetioi műhelyhez köthető. Ez a műhely szoros kapcsolatot mutat Resatussal. Körülbelül 120 és 180 közt működhetett. A gyártási hely valószínűleg a Gerhát fazekastelep volt. A brigetioi műhelyre különösen jellemző a nagy vonalakból álló, ritkás fogaskarcolt dísz és a kutyaábrázolás.

Gorsiumban a kemencéket nem találták meg, a műhely jelenlétére leletekből következtettek. Ezek: két kiégetetlen edény, melyek pecsétmintái futó nyulakat ábrázolnak, egy bronz pecsétlő, formatál- töredékek és egy reliefdíszes edény, amely a helyi szürke kerámiával egyező összetételű anyagból készült

A keleti csoporton belül is elkülöníthető tehát az Aquincum-, a Brigetio- és a Gorsium- környéki csoport.

A pecsételt kerámia három csoportja közötti különbségek

A keleti, nyiugati és déli csoportok elkülönítése a rokon típusok elterjedési körén alapul. A hasonló forma, alapanyag, díszítési rendszer felismerhetően azonos egy-egy csoportban, noha a legjellemzőbb minták (levél, rozetta, fogaskarcolt díszítés) szinte mindenhol megtalálhatóak.

A déli csoportra különösen jellemző a fekete sigillata hatására a sugarasan pecsételt kis levélmotívumok megjelenése, a díszítés rendszerében pedig a sávos elrendezés.

A kelet pannoniai csoportra a nagyfokú változatosság jellemző. Itt a csoporton belül feltételezett három nagy műhelykör (Aquincum, Brigetio és Gorsium) anyaga is elkülöníthető. Csak a brigetioira jellemző például a kutya motívuma. Általános jellemzője a csoportnak, hogy általában fogaskarcolt dísszel kezdődik a díszítés és általában megjelenik a levélfüzér, mint motívum.

A csoportok meghatározásában azonban még nincs teljes egyetértés a kutatásban. Az általunk közölt csoportosítás a jelenleg legáltalánosabban elfogadott.

Műhelyek

Műhelyre utaló nyomok a pecsétlők, rontott darabok, kemencékből előkerült töredékek. Rontott darabot egyáltalán nem ismerünk és kevés az ismert pecsétlő is. Sajnos egy olyan darab sincs, amelynek lenyomatát edényről is ismernénk. Pecsétlőt ismerünk Savariából, Vindobonából, Gorsiumból, Keszthelyről, Maroskeresztúrról és egy ismeretlen lelőhelyű darabot őriz a Magyar Nemzeti Múzeum. A kevés számú kemencéből előkerült darabnál pedig számolni kell a hiányos ásatási megfigyelések torzító hatásával.

A műhelyek egy részében a pecsételt darabok mellett domború díszes TS utánzatok gyártása is folyt (Aquincum, Gorsium, Brigetio, Maroskeresztúr). Az is előfordult, hogy ugyanazon pecsétlőt formatál (TS utánzat) és pecsételt edény előállításához is használták, például Brigetio-Gerhát fazekastelep egyik formatálján. Műhelyt feltételezhetünk tehát ott, ahol nagy számban előforduló, azonos stílusjegyeket mutató leletcsoportra bukkanunk.

Aquincum katona- és polgárvárosában bizonyíthatóan több mester is működött. Előbbiben pl. a Selmeci utcai műhelyben folyt a pecsételt kerámia előállítása, amely az éremleletek alapján a II. sz. közepéig- végéig működött. Itt Drag. 30-as formájú csészéket és Drag. 35-ös formájú tálakat készítettek. Ezeket fenyőágmotívumokkal díszítették a csészék oldalán és a tálak belsejében, ahol X-, H- vagy íves formába rendezték őket, de néha alkalmazták a négylevelű rozettát is. Érdekesség, hogy a mesterek a II. sz. folyamán végig láb alakú planta pedist alkalmaztak, pedig ez a többi műhelyre már nem volt ekkor jellemző. Bár sok a névbélyeges darab, sajnos egy fazekas nevét sem lehetett kiolvasni. Nem alkalmazták a Resatusra jellemző bevonatot sem. Ennek a műhelynek a darabjait Aquincum városán belül megtalálták a cella trichora II. századi periódusában, a collegium fabrum et centonariorum központi épületében, a város déli kapujánál és még több más lelőhelyen. Ebben a műhelyben a pecsételt kerámia mellett készült még vörössávos és egyszerű házikerámia is.

A polgárvárosban, pl. a nyugati városfal melletti, az Aranyároknál lévő műhely készített pecsételt kerámiát, valamint reliefes TS-utánzatokat, applikált díszű és egyszerű házi edényeket. Nagy Lajos nagyon korán, 1929-ben tárta föl ezt a komplexumot, két kemencét és egy kutat talált. A szürke áruból főleg Drag. 37-es formájú, mély tálakat készítettek, melyeket sorokba rendezett, virágszerű motívumokkal, peremükön pontsorokkal díszítettek, és vagy narancspiros bevonattal vagy füstöléssel színezték őket.

E két műhelyen kívül még több helyen gyártottak ilyen árut a városban, így a Kende utcában, a Kiscelli utcában a Selmeci utcai műhelyhez hasonló, de annál jobb minőségű, részben applikált díszű árut készítettek. A Bécsi utcában a legio II Adiutrix műhelye gyártott pecsételt kerámiát is, még a papföldi műhelyben viszonylag későn is folyt ennek a típusnak az előállítása, és a gázgyári fazekastelepen, amelyről még esik szó. E műhelyek gazdagon pecsételt áruit összehasonlítva pl. az albertfalvi vicus bennszülött lakosainak szürke házikerámiájával, egyértelművé válik, hogy ezek a mesterek a romanizált eraviscusoknak dolgoztak, sőt, valószínűleg ők maguk is azok voltak.

A műhelyek keltezése

A pecsételt kerámia mesterei

Resatus műhelye

A korai időszakban a kerámia legismertebb előállítója Resatus, akinek névbélyegében, aminek a használatát a mesterek bizonyára szintén a TS-ról lesték el, a RIISATUSFIICI felirat volt látható. Munkásságáról számos elmélet született. Nagy Lajos szerint például ő volt ennek a típusnak az úttörője Pannoniában, műhelyei Aquincum- Gázgyárnál és Veszprém- Pogánytelken működtek, i.sz. 75- 135 között. Póczy Klára már igen korán finomította ezt az elképzelést azzal, hogy valószínűleg nem Resatus maga volt aktív hatvan évig, csak a műhelye élt tovább, és hogy valószínűleg úgy költözött át Pogánytelekről Aquincumba, hogy közelebb legyen a vásárlókhoz. Thomas Edit vetette fel először, hogy Resatus korábbi műhelye nem Pogánytelken, hanem Gorsiumban lehetett. A gorsiumi műhely minden esetre kapcsolatban volt Resatus fazekasságával, vagy azzal együtt dolgozott, amely műhely talán a település déli részén, Tác- Margittelep lelőhelyen volt. Gorsiumból 19 darab Resatus névbélyges töredék ismert, ezek közül 16 darabon csak névbélyeg van, levél nélkül, míg Aquincumból 34 töredékből tizennégyen biztosan szerepel a levéldísz is., más lelőhelyekről csak 1-2 darab Resatus-bélyeges töredék ismert. Valószínű, hogy a gorsiumi darabok térben és időben is elhatárolódnak a levéldísz+névbélyeges csoporttól, amelyet valószínűleg Aquincumban gyártottak. A levelek mindig a névbélyeg alatt vagy felett állnak, vagy pedig fekszenek, de ekkor minden esetben balra néző csúccsal helyezkednek el. Bónis Éva vetette fel ezen “Resatus fácskák” kelta hitvilághoz való kötődésének lehetőségét. Maróti Éva szerint viszont ez csupán márkajelzésnek tekinthető. A Resatus névbélyeges tálakon a fent említett levélkén kívül más motívum nem szerepel, így kétséges a névbélyeg nélküli, más típusú díszítéssel ellátott daraboknak a Resatus-körhöz való kötése, amelyet a korábbi kutatás igyekezett hozzá kapcsolni. A Resatus név kőemlékekről is ismert Aquincum környékén és Dny –Pannoniában. Ismert egy, két darabban megtalált sírkő Gorsium környékéről, Szabadbattyánból. Ezen két férfi és két nő látható, a nők bennszülött viseletben. A sírkő stílusa alapján 100 körülre datálható, valószínűleg az attribútumok alapján tehetős kézműves családot ábrázol. A fiatalabb férfi kezében nyeles, szögletes fejű szerszám látható, amely Maróti Éva szerint hasonlít az Erdélyben még megfigyelhető fazekas szerszámra, amelyet az agyag előkészítéséhez használnak. Az sem kizárható, hogy ez a Resatusnak állított sírkő, a fazekas Resatusé lenne, bár ez kétséget kizáróan nem is igazolható. Maróti szerint a korai műhelye (79-95 között) Gorsiumban működött és később sem költözött Aquincumba, csak filiálét alapított itt, ahol bevezette a Resatus-levél alkalmazását, amellyel talán az itt készült áruit akarta megkülönböztetni. Ismert Aquincumból “Scorilo Ressati libertus” felirata, aki talán az itteni filiálét irányította. Edényeire jellemző a jó minőségű, zöldesszürke, fémes csillogású bevonat.

Csakúgy, mint a Resatus, a Respectus is kelta név, a TS-ekről ismert a Rajna-vidékről, Délkelet-Noricumból, Délnyugat-Pannoniából és Északkelet-Pannoniából. Póczy K. említi, mint a mezőszilasi tál mesterét. Ez az egyetlen előfordulása a névnek, ezért nem tudjuk, hogy pecsételt díszűeket, vagy csak díszítetlen edényeket gyártott-e. Számolni kell azzal, hogy a sigillaták másolásakor a nevet is lemásolták, így nem önálló mesterről van szó.

Rauracust szintén csak Póczy K. említi, így nem tudunk közelebbit mondani róla.

Verus neve gyakori Dél-Galliában, Dalmatiában, Noricumban, Pannoniában, mind a sigillatákon, mind kőemlékeken előfordul. Pannoniában Verus névbélyeges TS Aquincumból és Brigetioból ismert. Ez szintén lehet sigillatáról átvett, vagy eredeti mesternév. Az utóbbi mellett szól a név gyakori előfordulása a tartományban és a mellette megjelenő levélminta.

Flavini bélyeget ismerünk brigetioi tálról. Ez egy jellegzetes Északnyugat-Hispániai név, más tartományokban hispán származású katonáknál bukkan fel, viszont Pannoniában létezett a Flavius Flavinus helyi képzésként a tartomány nyugati részén, így talán savariai mester lehetett.

ΛICC [ ] bιlyeg ismert Gorsiumbσl, valószínűleg kelta eredetű Aico névnek felel meg. Mellette levélmotívum szerepel, amelynek párhuzama ismert más gorsiumi darabokról és hasonló ahhoz, ami Resatus neve mellett van. Valószínűleg helyi mester lehetett.

VATI [ ] bélyeg ismert Gorsiumból a név Pannoniában előfordul, valószínűleg Vatinius lehetett.

UTERE.FELIX Gorsiumból, ahol még egy példányt találtak ebből, csak hiányosan

MAXIMINI/ MXIMINI Aquincumból, a papföldi műhelyből és a macellum alatti depóból, a második változat a gázgyári műhelyből

MIIRCATOR F Aquincumból, a papföldi műhelyből és a polgárváros számos lelőhelyéről

Kereskedelem Pannoniában és azon kívül, gyártás más provinciákban

A pannoniai szürke áru kereskedelem útján eljutott Poetoviotól nyugatra, DK- Noricum határmenti területeire (az áru legynyugatabbi lelőhelyei Aguntum, Teurnia, Baldresdorf, legészakabbi lelőhelyei Zwentendorf, Favianis, Lauriacum, Lahn bei Hallstatt), Moesiába, Daciába és barbaricumba is, ugyanakkor az előbbi provinciákból importáltak is pecsételt kerámiát, valamint a provincián belül is kereskedtek ezekkel az edényekkel, ha nem is széles körben.

Erre a tevékenységre jó példa az intercisai (Dunaújváros) leletanyag. Itt a település anyagában csak sporadikusan lelhetők fel a pecsételt kerámiák, ami jelzi, hogy a lakosok nem bennszülöttek voltak, azaz nem feltétlenül az erős kelta- eraviszkusz hatásokat mutató árut vásárolták. Amit mégis találtak, azok a II. században készültek, jól soványított, szürkére füstölt, polírozott, bevonatolt darabok voltak cakkos bekarcolásokkal és pecsételt levélmintákkal. Az egyik töredéken Resatus pecsétje volt és a jellegzetes levélmotívum. Két edény azonban délen készülhetett, és brigetioi darabokkal mutatott párhuzamot, még három másik, korai töredék egyértelműen a Maros- menti dák műhelyek munkáival állt kapcsolatban. Ez utóbbi összefüggés oka az lehetett, hogy a Daciából Pannoniába vezető utak egyike itt lépte át a limest, így az érkező kereskedők bizonyára itt adtak túl árujuk egy részén.

A carnuntumi leletanyagban viszont csak a kelet- pannoniai import van jelen, amelyen azonban nem tűnnek fel állat- vagy emberalakos pecsétdíszek, hanem az ornamentika dominál, néhány geometrikus elemmel kiegészítve. Az anyagvizsgálatok alapján az importáru mellett több helyi műhellyel lehet számolni, de eddig nem sikerült a kérdéses időszakból egy kemencét sem föltárni.

A már említett műhelyeken kívül Moesiában és Daciában is folyt teremelés. Moesiában Singidunumban a 3. században működött műhely. A daciai gyártást a kutatás általában pannoniai eredetre vezeti vissza. A gyártás idejét általában a 2-3. századra keltezik, de 5-6. századi datálás is előfordul. Két lehetséges elterjedési irány képzelhető el. Vagy a Dráva-Száva közéről Maroskeresztúron át jutott Daciába a pecsételt áru, vagy Resatus aquincumi műhelyéből Szegeden át. Ilyen darabokat találtak ill. őriznek Zilahon, Szamosújváron, Désen, Kolozsváron az Erdélyi Múzeumban, Alsó Ilosván, Csicsókeresztúron, Csákigorbón, Felsőzsukon, Kolozsvár-Kistarcsán, Maroskeresztúron, Mojgrádon (Porolissum) és Gyulafehérváron (Apulum). Itt is több műhely működhetett. Biztosan folyt gyártás Porolissumban a 2 sz.-tól a 4. század végéig. Szögletes profilú tálak készültek itt, levél, rozetta és geometrikus díszekkel.

Egy másik műhely volt Maroskeresztúron, amelynek párhuzamai vannak Zalalövő és Vindobona anyagában. Ez utóbbira állatalakok, szőlőfürt, levelek, rozetták, patkó alakú idomok jellemzőek.

A Barbaricumban mind a pecsételt edények exportjával, mind azok utánzásával számolni kell. Főleg a Duna mentén, a mai Szlovákia területén, illetve Pest megye barbaricumi részén kerültek elő.

Bibliográfia:

Adler-Wölfl, K., Pannonische Glantztonware aus dem Auxiliarkastell von Carnuntum. Ausgrabungen der Jahre 1977- 88. Ergänzungshefte zu den Jahresheften des Österreichischen Archäologischen Institutes, Heft 7, Wien 2004.

Bánki Zs.- Fitz J., Kutatások Gorsiumban 1972-ben. Alba Regia 13, 1972 (1974), 195- 243.

Bánki Zs.- Fitz J.- Lányi V., Kutatások Gorsiumban 1973-ban. Alba Regia 14, 1975, 289-333.

Bánki Zs.- Fitz J.- Lányi V., Kutatások Gorsiumban 1974-ben. Alba Regia 15, 1976, 121- 174.

Bánki Zs.- Fitz J.- Lányi V., Kutatások Gorsiumban 1975-ben. Alba Regia 16, 1978, 169- 268.

Bánki, Zs.- Fitz, J.- Székely, Gy. V., Forschungen in Gorsium, 1976. Alba Regia 17, 1979, 191- 243.

Bánki, Zs.- Fitz, J.- Lányi, V., Forschungen in Gorsium, 1977/78. Alba Regia 18, 1980, 157- 264.

Bánki, Zs.- Fitz, J.- Lányi, V., Forschungen in Gorsium im Jahre 1979. Alba Regia 19, 1981, 201- 249.

Bánki, Zs.- Fitz, J.- Lányi, V., Forschungen in Gorsium im Jahre 1980. Alba Regia 20, 1983, 201- 228.

Bónis É., Das Töpferviertel "Kurucdomb" von Brigetio. Folia Archaeologica XXVIII (1977) 105- 113.

Bónis É., Das Töpferviertel "Gerhát" von Brigetio. Folia Archaeologica XXX (1979) 99-155.

B. Thomas, E., Die römerzeitliche Villa von Tác- Fövenypuszta. ActaArchHung 6 (1955), 79- 147.

Gabler D., Importált reliefdíszű sigillaták és pannoniai utánzataik Archaeologiai Értesítő 103 (1976) 34-51.

Horváth L., a magyarszerdahelyi kelta és római temető . Zalai Gyűjtemény 14 (1979)

Horváth L., A hosszúvölgyi római fazekaskemencék. In: Iparrégészet. Égetőkemencék. Veszprém 1981.27-31.

Kelemen M., Római kori fazekaskemencék Balatonfűzfőn. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei (1980), 49- 72.

Kocztur, É., Ausgrabungen im südlichen Stadtviertel von Gorsium. Alba Regia 13 (1974), 69- 148.

Kuzsinszky B., A gázgyári római fazekastelep Aquincumban. Budapest Régiségei 11 (1932).

Maróti É., Római kori pecsételt díszű edénytöredékek Pest megyéből. Studia Comitatensia 17 (1985) 97-157.

Maróti É.,Római kori pecsételt edénytöredékek Komárom-Esztergom megyéből. Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5 (1997) 287-348.

Maróti É., Római kori pecsételt kerámia Nyugat-Pannoniában. Zalai Múzeum 1 (1987) 81-103.

Maróti É., Terra sigillata motívum a pannoniai pecsételt edényeken. Archaeológiai Értesítő 117 (1990) 215-222.

Maróti É., Pecsételt római kerámia Zalalövőről. Zalai Gyűjtemény 26 (1987) 21-36.

Maróti É., A római kori pecsételt kerámia és a Resatus kérdés. Studia Comitatensia 21 (1991) 365-427.

Maróti É., Pannonische Glanztonware mit Stempelverzierung von Zalalövő. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 42 (1990) 97-110.

Mócsy A.-Fitz J. (ed.), Pannonia régészeti kézikönyve.Budapest 1990.180-181.

Póczy, Sz. K., Die Töpferwerkstätten von Aquincum. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 7 (1956)


keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)

keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)


keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)

keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)	keleti csoport (Komárom megye)

A pannoniai szürke kerámia

Bevezetés